Gumifal

Az ígéret szép szó, de a Michelin se csúnya - bár ezzel a Bridgestone-nál nyilván nem értenek egyet. Ahogy azt nemrég ígértem, itt az ideje, hogy felfrissítsük emlékezetünket a francia gumióriás (nem is annyira) közelmúltbeli MotoGP-s történetével kapcsolatban. Már csak azért is, mert azóta hivatalossá vált: 2016-tól ők lesznek a gyorsasági-motoros világbajnokság királykategóriájának egyedüli gumiszállítói.

A jelenlegi helyzetben, amikor gyakorlatilag a világ összes ismertebb autós és motoros versenysorozatában egyetlen cégtől kapják a gumikat a versenyzők, nehéz elképzelni, hogy nem is olyan nagyon régen a MotoGP-ben nem, hogy kettő, hanem három gyártó is jelen volt! Más kérdés, hogy a Michelin és a Bridgestone abroncsait használó versenyzőkkel szemben a Dunlop által támogatott csapatoknak (Yamaha Tech3, D'Antin - jelenleg Pramac - Ducati) semmilyen esélyük nem volt normál körülmények között bármilyen komolyabb eredményre, hamarosan pedig az is világossá vált, hogy a francia cég termékeivel sem lehet harcba szállni a világbajnoki címért...

Az első lelépő tehát a Dunlop volt, még 2008-ban, amely már az előző években is úgy tudta csak magát a mezőnyben tartani, hogy a Tech3 csapatnak például gyakorlatilag az egyetlen jelentős szponzora volt. Más kérdés, hogy már ekkor sejteni lehetett, hogy a Michelinnek sem maradt hátra sok ideje a sorozatban. 2006-ban már ott volt Valentino Rossi kínai esete, amikor tenyérnyi darab szakadt ki az első gumijából, Casey Stoner véleménye szerint (aminek önéletrajzi könyvében adott hangot) pedig a cégnek ahhoz is lehetett köze, hogy az olasz bukott az utolsó, világbajnoki címről döntő valenciai futamon.

Egészen addig a Michelin ugyanis egyeduralkodónak számított a királykategóriában, 2004-ben ugyan Makoto Tamadának köszönhetően a Bridgestone már megszerezte az első futamgyőzelmét és szépen lassan a kisebb gyártók - Suzuki, Kawasaki, Ducati - át is pártoltak hozzájuk, de 2007-ig olyan nagyon komolyan nem vették a japán fenyegetést Clermont-Ferrand-ban. Már csak azért sem, mert a legtöbb pályán (konkrétan Európában) komoly helyzeti előnnyel rendelkeztek, hiszen ha az első szabadedzéseken, pénteken kiderült, hogy gond van a gumikkal, másnap már érkezett is a repülő vagy a kamion a sebtiben kiválasztott, összeállított új gumikeverékekkel. Japánból ezzel bajosan lehetet felvenni a versenyt...

Mindemellett próbáltak hatást is gyakorolni a versenyek eredményeire, az egyértelmű volt, hogy a legfrissebb fejlesztésű gumikat csak a legjobbak kaphatták meg, ráadásul a mérnökeiknek komoly szavuk volt az egyes pilóták gumiválasztásában is. Megint csak Stoner könyvére érdemes hivatkozni: az ő elmondása szerint 2006-ban gyakran megesett, hogy a versenynapra egészen más gumit kapott, mint amivel az edzéseken körözhetett. Ő elsősorban ennek tudta be, hogy a remek időmérős produkciói után gyakran hatalmas bukásokba keveredett a versenyeken (a mugellói talán a leglátványosabb példa, tessék eltekerni 1:30-ig), amivel a Rolling Stoner becenevet is kiérdemelte. Lehet benne valami, mert 2007-ben, mindenki meglepetésére úgy lett világbajnok a notóriusan kezelhetetlennek ismert Ducatival, hogy minden versenyt befejezett, a legrosszabb eredménye egy 6. helyezés volt!

A Bridgestone fölénye egyre érezhetőbbé vált, ráadásul Laguna Seca-ban a Michelin-es versenyzők például a délelőtti edzéseken gyakorlatilag nem tudtak kimenni a pályára, mert nem voltak a hűvösebb időhöz megfelelő gumijaik... A dologhoz hozzátartozik, hogy a Michelin "éjszakai repüléseit" kiküszöbölendő korlátozták a versenyhétvégéken felhasználható gumik számát, amelyeket ráadásul az első edzés előtt le kellett adni, így nem volt már lehetőség a franciák korábbi kedvelt módszerének alkalmazására. Az Amerikai Nagydíj előtt nagyon elszámolták magukat, aminek eredményeképpen néhány versenyző például intermediate-gumikkal körözött a délelőtti edzéseken, hogy egyáltalán néhány kilométert meg tudjon tenni...

Ezek után már nem is akkora csoda, hogy Valentino Rossinak azt is sikerült kiharcolnia, hogy új csapattársával, Jorge Lorenzoval ellentétben 2008-ban ő már ne a francia, hanem a japán cég gumijait használja. A box közepére így falat húztak (Rossinak ez se fájt olyan nagyon), az olasz pedig visszaszerezte a világbajnoki címet. Ha ez nem lett volna elég, a Honda - akkor már egyértelműen - elsőszámú versenyzője, Dani Pedrosa a szezon közben (!!!) váltott a japán gumikra, a csapattárs, Nicky Hayden hasonlóan Lorenzohoz kénytelen volt Michelin-ekkel befejezni az évet. A cég számára talán ez volt a legnagyobb érvágás, hiszen egy 24 éves partneri kapcsolat szakadt meg köztük és a HRC között - ami után nem csoda, hogy 2009-re el is tűntek a világbajnoki mezőnyből.

Az egygumis szisztémát akkor osztatlan öröm fogadta, de azóta már alaposan megismerhettük a hátulütőit is. A királykategóriában az egyik legfontosabb faktor lett a Bridgestone-gumik ismerete, a komolyabb csapatoknál ha megsérül valaki, a beugró pilóta leglényegesebb tulajdonsága, hogy legyen tapasztalata velük kapcsolatban. Az újonnan érkező versenyzők egyik leggyakoribb megjegyzése is a gumikkal kapcsolatos, nehéz az egyen-Bridgestone-okat bármihez is hasonlítani, különösen, hogy egyetlen más komoly bajnokságban sem lehet találkozni velük. A korábbi szokásokkal ellentétben már a motort kell a gumik köré építeni és nem fordítva, úgyhogy már csak emiatt sem kizárt, hogy komoly változásokat hoz majd a Michelin visszatérése a MotoGP-be.

Furcsa lesz az elkövetkező másfél év, hiszen a Bridgestone-nak se fog már sok érdeke fűződni a fejlesztésekhez, míg a csapatoknak el kellene kezdeniük készülődni az új rendszerre. Csakhogy a Michelinnél is szükség lesz erre az időre, hogy kellően felkészültek legyenek, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag úgy kell elkezdeni fejleszteni majd a 2016-os motorokat, hogy a csapatoknak csak óvatos sejtésük lehet azzal kapcsolatban, hogy milyen abroncsokat is kell majd használniuk. Szép kihívás - és szinte biztos, hogy rendesen felrázza majd az erőviszonyokat!