A mezőny végre visszatért Európába, és tényleg világosodni látszanak az erőviszonyok - MotoGP-merengő, Jerez
A jerezi verseny ugyan olyan nagyon nagy izgalmat nem hozott, legalábbis, ami a győztes személyét illeti, mégis rengeteg apróságról érdemes beszélni. Megvan, hová tűntek Pedrosa repülő rajtjai, Lorenzo egyre nyíltabban beszél arról, hogy nincs formában és az is kiderült, milyen az, amikor Marqueznek nem megy túl jól egy hétvégén...
Mondhatnám persze azt is, hogy Marquezről lassan felesleges beszélni, mert úgyis megver mindenkit, de azért a jerezi teljesítményén mégiscsak van miért eltöprengeni. Kezdődött minden az időmérővel, ami előtt úgy voltunk vele, végre talán megszorongatja majd valaki, akár a Yamahások, akár Pedrosa, hiszen voltak gondjai a pálya végén, erre húzott egy olyat, amit még korábban senki... A kvalifikáció utáni interjúban el is mondta, hogy érezte ő is, a szokásosnál több kell itt majd a pole-hoz, és a többiek eredményei miatt a szokásosnál nagyobb szüksége is lenne a pole-ra, ha nyerni akar. Márpedig, ugye...
Szóval Marc mindig nyerni akar, ezért kitalálták, mi lenne, ha három kifutással próbálkoznának az időmérőn? Santi Hernandez, a csapat vezetőmérnöke eltöprengett, számolt, majd rábólintott. Beállították mindkét motort, Marquez pedig ment egy olyan utolsó kört, aminek a többiek a közelébe sem tudtak szagolni! Egy olyan hétvégén, ahol bevallottan nem érezte, hogy fölénye lenne. Mi lett volna, ha érzi?
Alighanem Jorge Lorenzo is ezen töpreng, akivel kapcsolatban egyre erősebb a gyanú, hogy nincs teljesen rendben. Nem lehet persze azt sem kizárni, hogy az óvatosan kiszivárgó ilyen jellegű információk inkább csak az eredmények mosdatására szolgálnak, de tény, hogy a Yamahás egyre többet panaszkodik a fizikai állapotára. Luca Cadalora, a korábbi 125-ös és 250-es világbajnok szerint tavaly túlságosan is sokat vállalt a siker érdekében, aminek most issza meg a levét, Rossi meg fél-óvatosan megjegyezte, szerinte túlságosan is csak Marquezzel van elfoglalva és azzal, hogy legyőzze - vagy inkább azzal, hogy erre perpill nem nagyon képes. Lorenzo viszont inkább azt mondja, a gumigondok mellett a fizikai állapota sem az igazi, a tavalyi baleseteiből származó fémhulladék eltávolítását szolgáló műtét miatt nem sikerült tökéletesre a fizikai felkészülése, saját elmondása szerint pici felesleg is van még rajta és a hétvégén is jobban elfáradt annál, mint azt várta volna. A dologban az a különösen érdekes, hogy mindezt egy újságírói kérdésre válaszolva azzal is megtoldotta, hogy amíg nem lesz újra tökéletes a kondíciója, nem akar foglalkozni a szerződéshosszabbításával... Ezt a történetet még érdemes lesz figyelemmel követni!
Mindenesetre van olyan szakértő, aki már a Yamahán belüli erőviszonyok újbóli felborulásáról beszél, ami azért még korai, de tény, hogy egyrészt Valentino Rossi a csapattársa előtt áll a világbajnokságban és az is, hogy talán a lábtörése óta nem volt ilyen formában - ami a spanyol pechére éppen az ő formahanyatlásával egy időben esett meg. Marquezzel ugyan a Doktor sem tudta felvenni a versenyt, de egyre pozitívabban nyilatkozik ennek lehetőségéről, főleg annak tudatában, hogy a következő néhány pálya (La Mans, Mugello, Barcelona) picit jobban fekszik a Yamaháknak. Rossi a hétvégén egy új vázat is használt és a hétfői teszten is próbálgatta, kis előrelépést tapasztalva a kanyarbejárati viselkedés és a gumik óvása tekintetében. Lorenzo viszont nem észlelt nagy előnyöket, így adódik majd a kérdés, hogy melyik irányba menjenek a fejlesztéssel - lehet, hogy itt is élesednek majd az ellentétek?
A Hondánál nyilván egyértelműbb, hogy ki az úr a háznál, igaz, Dani Pedrosa megint nagy hajrát mutatott. Feltűnő, hogy az idén nem látjuk a szokásos villámrajtjait, ami leginkább annak köszönhető, hogy sokat dolgoztak a csapatával a versenyek végén mutatott teljesítmény javításán. Láttuk is az utolsó körökben ugye a felhívást a bokszutcából, amellyel utasították, hogy tekerjen mindent a maximumra és működött is a dolog, még ha Rossit végül nem is tudta befogni. Argentínában is erős volt a verseny végén, Marquez is elmondta, hogy azért nyomta meg a futam elejét, mert félt Pedrosa hajrájától, viszont az is egyértelmű, hogy mindezt a futamok elején nyújtott teljesítménye bánta - a hétfői teszten ezen is dolgoztak.
Akit még hátrébb mindenképpen érdemes kiemelnünk az Alvaro Bautista, akinek pocsék hétvégéje volt, mégis sikerült egész tűrhető eredményt elérnie (6. hely) - no és persze, ami a legfontosabb, végre célba érnie. Pol Espargaro se zárt rosszul, közvetlenül a csapattársa mögött ért célba, Bradley Smith lassan elkezdhet miatta aggódni. A hétvége vesztese Stefan Bradl volt, aki kézproblémái miatt nagyon szenvedett a futamon, csak tizedikként zárt, a legrosszabb Factory-kategóriás versenyzőként. Ki kell még térnünk mindenképpen a Colin Edwards körüli pletykákra, akivel kapcsolatban felmerült, hogy még a szezon végét sem várja meg a visszavonulással, de a csapatfőnök, Giovanni Cuzari egyből cáfolta a dolgot, ahogy az érintett maga is. Hétfőn viszont Simone Corsi tesztelte a texasi motorját - vonjon le ebből mindenki olyan következtetést, amilyet akar. Az biztos, hogy a hírek felröppenését követően Edwards az eddigi szenvedése után az ötödik idővel jutott be a Q2-be, szóval van még tűz az öregben. De úgy tűnik, azért nem árt néha alágyújtani!